Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Wass Albert: Patkányok honfoglalása

 

Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten,
fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken
és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött
kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a
gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire.
Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy.
A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az
erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház
körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait
a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik és gondoskodott
róluk. Így élt az ember. Meg tudni kell azt is, hogy a ház kéményén
tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár
fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette
körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.

A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre
meszelte őket, kivéve ott, ahol vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa
június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül
az illat beömlött a szobákba. Így élt a ház és benne az ember, sokáig.
Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből,
valahonnan két kis ázott szürke patkány érkezett. Messziről jöttek,
fáztak és éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva
hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak,
jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s
tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már
otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék
lett volna.

Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy
valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott
belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett
elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk - gondolta. Éljen hát
ő is, ha akar.

És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a
pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak
belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az
ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat
meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és
bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember
háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után
fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta: - Ők is
kell, hogy éljenek. s ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól
kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan
szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már
nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a
szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer
aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember
megharagudott, és odasújtott botjával. Az egyik patkányt fejbe találta
éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a
patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem
hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos,
gonosz és önző.

- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a főpatkány egy
zsírosbödön tetejéről. - Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat.
- és a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az
ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más
ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig
akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes
veteményt, a kamarában az összes lisztet és az összes sajtot, sőt már
a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember
legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad. Az ember, mikor
ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat
a dróttal fölakasztotta a gerendára. Ebből lett aztán csak igazán nagy
felháborodás a patkányok között.

- Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem
férkőzhetnek hozzá. - Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol!
Nem tűrjük tovább! - és föllázadtak. - Mienk a ház - hirdették ki
maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert,
amíg jól viselte magát! De most elég!

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták,
kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették
a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak - még a virágoknak
is -, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország,
jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra.
Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt
ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a
gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala
omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta
föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A
gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt,
kimosta az eső, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok
addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami
rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a
cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor
éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók
hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn
behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették
egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták
a tönkretett birodalmat.

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a
tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a
földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra
virágillat és madárdal vette körül a házat. Őszire ismét megtelt a
pince, a kamara és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már
minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a
pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni
kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.
Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!

Ha egyeseknek nehezen menne az olvasás:
http://szentkoronaradio.com/node/9184

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.